Az épitőiparban zömében két tipussal találkozik az ember. Ford Transit, és VW Transporter. Természetesen mindegyikből a régi tipusuból, az újak egyöntetű vélemények alapján "szarok". Harmadikként megjelenik még ritkán a Mercedes is, a 207 jelű buszával.

A régi tipusokból (Transit '85-2000, Transporter T2-3-4) nem ritkák az 5-600.000 km-t futottak, amik egy motorgenerál után ugyanott folytatják még hosszú évekig.

Közös tulajdonságaik:

- 80-90 km/h utazósebesség, nem túlhajtva elpusztithatatlanok

- karosszéria rohad mindegyiknek, főleg ha sérült. Viszont könnyű javitani.

- 1.5-2x-esen túlterhelhetőek, akkor is csak mennek és mennek

- nem igazán igényelnek odafigyelést, a rendszertelen olajcseréket is jól tűrik

- a benzines példányokat többnyire gázositják, amivel jó nagy gondot vesznek a vállukra

- fogyasztásuk 7-10 liter között alakul, akár padlógáz-padlófék autózással is

- alkatrészben, bontott elemekben nincs hiány

 Más tipusokkal mi a helyzet?

A kilencvenes évekből származó egyéb mikrobuszokat csak mazochisták vesznek, vagy akiknek van a családban egy autószerelő, és van tartalék autójuk.

A Peugeot-Citroen-Fiat szentháromság azonos platformú buszai katasztrófálisak, bár a '94 után gyártott Boxerek/Ducatok/Jumperek már jobbak egy fokkal, mint elődmodelljeik.

A Távol-Kelet gyártmányai magas alkatrészárról és megbizhatatlanságról hirhedtek, kivételt képeznek talán a Toyota Hiace modellek.

Az ezredforduló táján kezdtek elterjedni a pickupok, amik bővitették a melósautó fogalmát, de a legtöbb kőműves/ács/festő/stb brigádot T4 Transporterben, vagy Transitban látjuk viszont.

Az újabb kiadásoknál a turbódizel és az elektronika bonyolitja a dolgokat, amik bedöglése súlyos százezrekkel röviditi meg a vállalkozót, nem beszélve a rendszeres szervizigényről.

Kiváncsi vagyok melyik gyártó ismeri fel, hogy szükség lenne ilyen elnyűhetetlen igavonókra...