Apám kőműves, így gyerekként nyilvánvaló volt számomra is, hogy az építőiparban folytatom a családi hagyományt.

Az 1990-es évek elején járunk, középiskolai nyári szünetben kőműves inasként/segédmunkásként dolgoztam egy vállalkozónál.

Budapesten építettünk egy családi házat, én már a szerkezetkész állapotban kerültem oda. Vakolás, aljzatbetonozás, nyílászáró beállitás volt hátra.

Beosztottak az egyik segédmunkás mellé a betonkeverőhöz, édes kettesben lapátoltuk a sóder-cement kombót egész nap. Természetesen én a sódert (homokos kavics), mindig az új ember szív ebben a szakmában is. A furcsaságok ott kezdődtek, hogy a sóderből nekem púpozott lapáttal kellett raknom, míg a cementből csak fél lapátnyi került bele a puttonyba. Kérdésemre a "bajtársam" elmondta, hogy így lapátszám szerint megvan a keverési arány, ám a cementtel spórolni kell, mert a Főnök spórolni akar. Ez azt jelentette, hogy esténként a mikrobuszba bekerült a napi megspórolt anyag, míg a tulajdonosnak a normál keverési arány lett felszámolva.

Másnap reggel jött a főnök, kipattant a hófehér Audiból (1990-es évek!), és szólt, hogy hagyjam ott a lapátot, menjek vele.

- Egy óra múlva jön a tulaj!

Az új feladatom szerint az aljzatbeton alá kellett teritenem a hungarocell lépéshangszigetelést, végig a nappaliban. Erre került rá egy-egy lapátnyi szélességben a friss beton, majd hosszas cigiszünet... Vártuk a tulajdonost. Pontosan időben megérkezett, főnökünk körbevezette a házon, megmutogatva milyen jól haladunk, majd rövid úton kiebrudalta.

Ezek után a friss aljzatbetont fel kellett szedni, vissza a keverőbe, felszedni a hungarocellt. Ezt szépen le is kellett mosnom slaggal, és félretenni az esti fuvarhoz.

Mint megtudtam később, a tulajdonosnak meg lett tiltva a váratlan háztűznéző, csak a főnök jelenlétében nézhette meg a munka állását.

Abban a házban egy m2-nyi lépéshang szigetelés nincsen, és a cement fele is hiányzik... és még mennyi minden, amiről nem is tudok.