Ezredforduló után járunk kicsivel, amikor egy idős ember úgy dönt, befejezi földi pályafutását, és a következő létsíkon próbálkozik. A bácsit mindenki mogorva, magának való embernek ismerte, senkivel sem barátkozott, rokonai sem voltak. Egy saroktelken álló régi, de jó állapotú parasztházban lakott.
Miután jó pár napig nem látta senki, hatóságilag rátörtük az ajtót, és döbbenetes felfedezést tettünk. Nem is a bácsi holtteste volt a meglepő (korábban már sikerült 3 hetes hullába is belebotlani), hanem a ház belülről...
Az épület minden helyiségét másfél méter magasan boritotta a szemét, a bejárati ajtótól vezetett egy letaposott ösvény az egyik szobáig. A szemét főként újságpapirból állt, szerves hulladékot nem nagyon láttunk/éreztünk. A szobában egy kialakitott fészekben ott feküdt a bácsi, természetesen holtan. Közeledtünkre vidáman csicsergő patkányok szaladtak szerteszét.
Mivel nem volt örökös, ezért az önkormányzatra szállt az ingatlan. Elkezdtük a takaritást. Illetve előtte minden embert be kellett oltani sárgaság ellen, hiszen a fertőzésveszély fennállt.
A sokat próbált emberek is sorban dobták ki a reggelijüket/ebédjüket/sörüket egy-egy gusztusosabb lelet láttán. Elég lassan haladtak, a papirba ugyanis mindenhová patkányok fészkelték be magukat, és volt ahol kőkeménnyé állt már össze a massza. A szemét mennyisége 5 konténernyi volt, azaz 20 (!) m3, mindez egy 80 m2-es parasztházban.
Miután a szemét elfogyott, jött az újabb meglepetés. A ház vályogból épült, 60-70 cm-es falakkal. A patkányok áldásos tevékenysége folytán volt, ahol ebből csak 15 cm maradt meg, egyszerűen szétrágták a falak alsó részeit.
Mondanom sem kell, hogy a ház elbontásra került...
Utolsó kommentek