Egy szép nyári hétvégi napon úgy döntöttem meglátogatom az öregemet. Kocsiba pattantam, irány egy kis település, ahol lakott.

Beparkoltam a ház elé, de nem találtam otthon. Egy pár házzal arrébb dolgozott valakinél, kaptam az infót. Felkerekedtem és hamarosan meg is találtam. Egy talicskában hortyogott az udvar kellős közepén...

Becsengettem, egy idős néni jött ki, azonnal felismert (engem nem a postás csinált, erősen hasonlitok ősömre). Nekiállt siránkozni, hogy fater elvállalta a kémény újrarakását, de már 3 napja küzd azzal a 15 sor téglával.

Aztán persze kiderült, hogy a nyanya reggelente kirak egy üveg pálinkát, meg 4-5 üveg sört, amit szabadon oszhat be a szakember magának. Mondanom sem kell, hogy rohadt gyorsan el tudnak ezek fogyni, ha malter csorog az ember ereiben. Fater persze délre rendszerint kiütötte magát, mondjuk addig se nagyon csinált semmi érdemlegeset.

Sóhajtva hazatoltam az öregemet, bedobtuk az ágyba, aludja ki a mámorát. Magamra kaptam egy munkás szerkót, és visszaballagtam a romos kéményhez. Szerencsére addig eljutott a munkában, hogy malter volt keverve, és a kémény mellé fel volt termelve a tégla.

Kora estére végeztem is a kémény újrarakásával, nagy nehezen feltoltam rá az eredeti fedkövet is. Mire lemásztam a tetőről, a verandán ott várt kikészitve a pálinka, és a sör. Természetesen ott hagytam, és a néni hálálkodása elől gyorsan elmenekültem.

Fater magához tért estére, és átballagtunk egy helyi krimóba beszélgetni egyet. Az öreg néni háza mellett haladtunk el, felnézett a tetőre, és megtorpant.

Láttam rajta, hogy erősen gondolkodik, már épp meg akartam szólalni, amikor diadalittasan a kéményre mutatott:

- Látod, fiam. Igy kell egy kéményt jól megrakni! Ha korábban jössz, segithettél volna...