Éppen csak kikerültem az épitőipari technikumból, amikor életem első hivatalos munkanapján szembeköpött a nagybetűs ÉLET.

A feladat az volt, hogy egy épülő háznál a folyamatban lévő munkákat irányitsam. A segédmunkások öreg alkoholisták voltak, akik szemében a 19 éves, vasággyal 60 kg-os próbálta a főnököt játszani.

Reggel én is megkaptam az eligazitást, terveket. A munka egyik részében elektromos földkábel-árkot kellett ásatnom az utcától az épület belső részéig, végig L-alakban az udvaron. A kapott terveken szerepelt 3 meglévő szennyvizvezeték, valamint két keresztezendő vizcső is. Ezeknek a helyét kitűztem a helyszinen, és meghagytam, hogy előtte-utána fél méterrel meg kell állni az árokásással, majd finoman megkeressük a csöveket. A négy öreg alkesz bólogatott.

- Meglesz, főnök! Jó lesz ez, főnök!

Telt-múlt a délelőtt, szépen alakult az árok. Ebéd előtt már megtaláltuk a két vizcsövet, és ki volt hagyva a három másik vezeték, egyelőre még földtakarással. A felügyeletem alatt szűkitettük a sávokat, egyszer csak a szemem sarkából látom, hogy lendül a csákány...

Durr! - roppant szét az egyik szennyvizcső.

Sóhajtottam egy nagyot, és ismételten megkértem őket a csákány hanyagolására. Elmentem rendezni anyagot, meg vállalkozót a javitásra, meghagyva nekik, hogy óvatosan lapáttal kapirgálják ki a másik két csövet.

Fél óra után mentem vissza, a 4 alkesz a fa alatt üldögélt. Mindhárom szennyvizcső szét volt törve, darabjaik ott hevertek a földkupac tetején.

Káromkodtam egy nagyot.

- Maguknak holnaptól nem kell jönni dolgozni! Ki vannak rúgva. - mordultam rájuk.

Egyikük felpattant, kezében lapáttal, és felém indult. A másik követte.

Igy esett meg, hogy a főutcán közlekedők azt látták, hogy hónom alatt egy dossziéval futok két lapátot lóbáló munkás elől.

A munkások természetesen tényleg ki lettek rúgva, számomra pedig ez volt az első lecke az alkoholista épitőipari munkásokkal.