Olyan özönvizet kaptunk a nyakunkba, hogy a vendégek pár fröccs után Noé bárkáját kezdték keresni, hiába is mondtam nekik, hogy disznóból már biztos megvan a pár... Esett, esett, és esett napokig. Szerencsénkre nálunk nem volt patak, vagy ilyesmi a faluban, csak a jó szarul karban tartott esőviz-elvezető rendszer. Igy aztán mi is térdig jártunk sokszor a vizben, lassan kezdett úszóhártya nőni a lábujjaim közé.

Mikor egy kis levegőhöz jutottunk, kimentünk Böbével a házhoz felmérni a károkat. Szerencsére nem volt vészes a dolog, bár az udvarban nagy tócsákban állt a viz, néhol 60-70 centi mélyen. A házba csak kinkeservesen jutottunk be, mert a bejárati ajtó rendesen kapott a tetőről lecsorgó vizből (nincs ereszcsatorna még), és úgy bedagadt, hogy semmivel sem tudtuk kinyitni. Szerencsére az egyik ablak nyitva maradt, azon keresztül bejutottunk. Beázásnak nyoma nem volt, a külső vakolat hiánya miatt pár helyen átázott a fal, de semmi komolyabb. Megkönnyebbülten indultunk haza, közben azt beszéltük, kéne valami előtető a bejárati ajtó fölé, hogy ez ne fordulhasson elő többször. Meg különben is, nem árt egy fedett kis rész, ahol az ember nem ázik szarrá, amig mondjuk a kulcsot keresgéli. Sanyira és Gyula bá'-ra nem akartam bizni az ácsmunkát, hiszen ez látszani fog, nem lesz beburkolva semmivel alulról, szépnek kell lennie.

Másnap Imi szállitotta a megoldást, amikor a háznál méregettük a leendő előtetőt. Az öregek otthonába nemrég bekerült egy különleges páciens, akit fiatal kora ellenére gondozásba vettek. Igazából kézről-kézre jár az országban a különböző intézetek között, mert a skizofréniájával nem igazán tudnak mit kezdeni. Nem egyszerű skizofréniáról volt szó, hanem ennél durvább a dolog. Karcsi - igy hivták - minden ébredése után más embernek képzeli magát. Hol Napóleonként követelte magának a vizilovát (Waterloo), hol Platónnak képzelve magát tartott szónoklatokat az ebédlőben, eltakarva a betegek elől a Budapest TV távgyógyitóját. Egy szó, mint száz, kibaszták mindenhonnét, jelenleg most nálunk tartózkodik.

- És ez nekünk miért jó? - kérdeztem Imit.

- Reggel voltam bent, összefutottam vele a folyosón. Jézusnak képzeli magát!

Bambán néztem rá.

- Jézus apja ács volt! - csapott a vállamra. - Csak ellesett valamit az öregtől...

Mit veszithetünk? Elmentünk érte.

A kertben találtunk rá, épp az egyik ápolt alól rángatta ki a rokiszéket.

- Kelj fel, és járj! - üvöltözte.

Nem volt valami biztató kezdet, de Imi leintett. Közelebb merészkedtünk, és mindenki nagy meglepetésére a tolószékből kipottyant öreg felpattant, és mindenkit félrelökve elrohant. Leesett állal bámultunk utána.

- Fater, hová a faszomba rohansz, bazdmeg? - futott utána egy egybenyakú csávó. - Hogy a picsába lesz igy rokiigazolvány a bömösre?!

Engem meggyőzött. Kikaptuk az egyre gyülekező tömegből, és elballagtunk vele.

- Figyelj Kar... khmm... Jézus. Lenne egy meló számodra. Értesz az ácsmunkához?

- Apám remek szakember volt, megtanitott nekem egyetsmást.

- Remek. Akkor van egy munka számodra... - karolt bele Imi.

A kikérés gyorsan ment, az igazgató örült, hogy megszabadul kis időre a problémás ápolttól.

A házhoz érve elmagyaráztam neki mit akarunk, ő egy palatáblára felkarcolt egy vázlatot. Alapvetően tetszett, bár a tetejéről a keresztet leradiroztam. Osztott-szorzott, és megkaptam az anyagmennyiség kiirását. Sanyival bepattantunk a kocsiba, és elmentünk a fatelepre.

Imiék addig elővették minden bibliai ismeretüket, és az új kollégát zaklatták. Dodinak eszébe jutott valami, felkapta az egyik vödröt, és elrohant vele. Kisvártatva vizzel tele hozta vissza.

- Cimbi, változtasd borrá a kedvemért. Erre az egyre emlékszem a hittanórákból...

Karcsi csendben bólintott egyet a vödör felé, amiben a viz azonnal vörösödni kezdett.

- Azistenfaszát! - álmélkodott Feri. Majd észbe kapott. - Bocsánat, nem úgy gondoltam! Nem akartam szidni azt, ahonnét jöttél... vagymi.

Szerencséjére senki sem figyelt rá, a többiek már pohárral a kezükben a vödör körül csoportosultak. Óvatosan kóstolgatták a borrá vált vizet.

- Legközelebb pálinkát kérj inkább, baszod. Ennél még Böbéék bora is jobb. - mondta két korty között Festős Pista.

- Lehet az ő idejükben csak ilyen szar szőlő volt... - gondolkodott hangosan Imi.

Mindenesetre megitták a nagy részét, csak a zagyot hagyták meg. Mire visszajöttünk a faanyaggal, a társaság totál készen volt. Mi meg hülyén pislogtunk egymásra Sanyival, hiszen a pia a kocsiban volt még. Ahmed nagy hévvel magyarázott valamit, mutogatva a vödröt. Nem értettem mi a francot akar a festékes vödörrel kezdeni. Majd veszek másikat, tudom, hogy valószinűleg beleszáradt a múltkor használt mahagóni festék...

Elkezdtük kipakolni a kocsit, Karcsi is segitett. Imivel ketten fogták az egyik gerendát, és elindultak befelé. A kapunál volt egy rohadt nagy tócsa, ám Karcsi nyugodtan sétált bele, meztelen lábfejének csak az alját érte a viz. Mikor Imi odaért a hátsó végével a gerendának, tökig elmerült. A csobbanásra mindenki odanézett, ledermedtünk. Hiszen pár pillanattal előbb száraz lábon kelt át rajta Jé... azaz Karcsi! Aki most a gerenda alatt rogyadozott görnyedő háttal, hiszen társa eldobta magától a terhét. Imi közben ki tudott kecmeregni a pocsolyából. Jobban mondva az általa talált lyukból, ami valószinűleg a vizbekötés megsüllyedt árka lehetett.

Karcsi feljelölgetett mindent a faanyagokra, araszt, könyököt, meg ilyesmiket használva. Feri meg is jegyezte, hogy ha a faszát is elő kell vennie mérni, akkor ő hazamegy. Sanyi megnyugtatta, hogy abban az időben még nem ismertek ilyen kis mértékegységet.

Kézzel felvágták az anyagokat, majd helyére került a két álló oszlop, aztán tetejére a talpszelemen. A másik végét a tető meglévő szarufáihoz rögzitették, igy kapott egy féltetős nyúlványt a bejárati ajtó. Pofásan nézett ki a szerkezet, bár Karcsi mindegyik elemre vésett valami irást. Mind a tizenkettőre. Elolvasni nem tudtuk, de szépen mutattak.

Belécezték a tetejét is hamar, amikor megtörtént a baj. Az ácsunk megcsúszott, és lefordult a tető szélén. Szerencséjére elkapta a léc szélét, ami bár felvágta a tenyerét, de legalább meg tudott benne kapaszkodni. Fél kézzel csüngött, a vele fent levő Imi gyorsan elkapta a grabancát, és elkezdte húzni felfelé. Ettől sikerült kicsit megtámaszkodnia, és a másik kezével elkapta az előtető másik felét. Görcsösen kapaszkodott, mindkét kezéből csorgott a vér, megvágta a másikat is a deszka. Sanyi igyekezett alulról segiteni, egy tetőléccel tolta felfelé. Ami megcsúszott, és végighorzsolta Karcsi oldalát.

Lentről biztattuk, hogy eressze el magát, majd mi elkapjuk. Nem hitt nekünk, kapaszkodott tovább, szépen megfeszitve. Imi segitett ismét, elkapta az előtető fölé lógó futórózsa egyik ágát, és fejbecsapta vele a makacskodót, aki ettől érett almaként hullott karjainkba. Kicsit vérzett a homloka, meg a kezei, meg a bordája, de semmi komoly. Mondjuk elájult, de az az ijedtségtől lehetett.

Egy vödör hideg viz magához téritette, orditva ült fel.

- Hol vagyok? Mit tettek velem?

- Kicsoda maga? - vette át a szót Imi.

- Adolf Hitler. A Führer!

Magamhoz intettem Sanyit, ketten betuszkoltuk a kocsi hátuljába Karcsit. Nagyon figyeltünk rá, hogy a gázcsapot ne lássa meg...

Hogy mi lett az előtetővel? Jézus feltámadt a harmadik napon!