Kormányunk ismét alkot: minden 300 m2 feletti kiskereskedelmi egység engedélyeztetését egy kormányzati bizottság engedélyéhez kötné - írja az Index.

A plázastoppot még valamennyi meg lehetett érteni, de ott több ezer m2 kereskedelmi területről van szó, nem pedig szaros háromszázról!

Csak hogy tiszta legyen a kép: a kereskedelmi egység nem csak az eladóteret jelenti, hanem raktárastól, öltözőstől, WC-stől az egészet. Ennél a kétutcányira lévő kisbolt is nagyobb...

Beruházói szempontból ez egy újabb jókora koporsószög. A társasházak egy jó része ugyanis úgy épül, hogy a földszinten üzletek-irodák kerülnek kialakitásra. Mindegyikben van egy nagyobb üzlet, amit a beruházó már a tervrajzok alapján értékesit egy banknak/kereskedelmi üzletláncnak, ezáltal bebiztositva a kiadásának megtérülését. Egy ilyen előre értékesitett épületrész egy banki hitelkérelemnél jelentős súlyt képvisel.

Jellemző még az ilyen beruházásoknál ennek a földszinti résznek a folyamatos változtatgatása, még a kiviteli tervek elkészitése során is (most vagyok túl egy ilyenen). Hiszen amelyik üzletet megveszik, ott a leendő tulaj már dirigál. Neki kisebb raktár, két öltöző, más kiosztású üzlettér, stb kell. Sőt ilyenkor még van mód arra is, hogy az egész üzlet kisebb-nagyobb legyen, a még eladatlanok rovására.

Az ilyen változtatások mindig épitési engedély módositással is járnak. Mivel azonban a helyi hatóságok jellemzően az összbeépitettségre, és a külső megjelenésre koncentrálnak, a belső falak tili-tolija csont nélkül átmegy az engedélyezésen. (szűk keresztmetszet mindig a parkolószám)

Mi történik most?

A beruházó a nettó 800 m2-es földszinti részét felosztja kisebb részekre, hogy biztosan kikerülje ezt az idióta törvényt. Csakhogy megjelenik egy kereskedelmi bank, egy Tesco Expressz, vagy akár egy bútorbolt, és kéri két üzlet összevonását, hiszen neki a méret kell.

Az eddigi gyakorlatban a tervező kivette az elválasztó falat a két üzlet közül, átrendezte a belső falakat, és nyugodt szívvel beadta a tervmódositási kérelmet, hiszen 100% volt, hogy meg is kapja. A beruházó elégedetten kortyolgatta otthon a 18 éves whiskyjét, a tervező megkapta a tervmódositás diját, az újdonsült leendő tulajdonos pedig elkezdhette az üzleti tervet elkésziteni.

Ezután azonban be kell adnia a díszes kompániának egy tervmódositást a tisztelt központi bizottságnak, és várni a bizonytalanra. Gondolom a bizottság munkája nem lesz folyamatos, mint egy engedélyező hatóságé, inkább afféle tervzsűrinek gondolnám, akik havonta egyszer elbirálják a beérkezett terveket.

A kedvező döntésig a beruházó az érdeklődőknek nem tud mit mondani az eladott üzletek tekintetében, a tervező nem fog pénzt kapni a módositásért (hiszen nem biztos, hogy engedélyezik), a leendő tulajdonos pedig kissé gondterhelten whiskyzik otthon. A döntésre ugyanis heteket, de inkább 1-2 hónapot biztosan várni kell.

A bizonytalanság fenntartásában már világbajnokok vagyunk, Fiúk! Csak így tovább!

Kiskaput javaslok, hátha van köztetek értelmesebb is:

A parkolószámitás alapja az eladótér területe. Ha nagyon meg vagyunk szorulva (márpedig meg szoktunk), akkor ezzel csalunk. Kicsit nagyobb raktár, kisebb eladótér, és mindenki hepi.

Mi lenne, ha a 300 m2 nem kereskedelmi egység korlát lenne, hanem eladótér? Kérdezzétek meg a Lázár-tesókat, biztosan így értették ők is, amikor a lókolbász csomagolópapírjára felvázolták az elképzelést...