Gondolom nem csak én akadtam ki ezen a híren.
Ennél cinikusabb, átlátszóbb és pofátlanabb indoklást ritkán látni. Süt belőle a "felsőbb utasitás", hogy mindenáron védeni kell a trafikos pártkatonákat.
Miért?
Érdekes módon, ha bármit akarsz építeni, akkor vannak távolságok, amiket be KELL tartanod. Nem rinyálhatsz, hogy nem egyértelmű honnan kell mérni, hiszen évtizedek óta megvan rá a gyakorlat.
Ha vasútvonal melletti telekre építkezne valaki, van egy előírt védőtávolság, amelyet a vasútvonal tengelyétől párhuzamosan kell mérni. Nem a kalauz szoknyájától, vagy a masiniszta kalapjától, hanem az egész vonalmenti létesitménytől.
Régebben volt a temetőtől is 50 méteres betartandó távolság, amin belül lakóházat nem lehetett építeni (ha jól tudom ez azóta megszűnt, vagy más lett az előírt távolság; régen kellett temető mellé terveznem). Egyértelmű volt, hogy nem a temető kaputól, nem valamelyik sírtól, hanem a temető telkének határaitól mérendő a távolság.
Gyengébbek kedvéért: mindegyik telekhatárt ki kell tolni 50 méterrel (párhuzamosan), és azon a megnagyobbodott temető+50 méteren belülre NEM LEHET épiteni, még az épület sarka sem lóghat bele.
Tisztelt OVB!
Kérem adjanak már nekem is ilyen gumigerincet, ami maguknak van, hogy a pénteki építésügyi előadóval történő egyeztetésem kapcsán meg tudjam kérdezni, hogy az ügyfelem által bővíteni kívánt ingatlannál a 6 méteres hátsókerti távolságot honnan kell mérni?
Utána kérnék én is egy trafikot, mert ilyen dilettáns hozzáállással nem lenne munkám...
üdvözlettel:
egy versenyszférában dolgozó építész
Utolsó kommentek