Gondolom már mindenki hallott a legújabb agymenéséről a kormánynak, melyben kvázi a tervezőirodák államosítására készül.
A 444.hu megkérdezte Lázár Jánost, hogy "WTF?"
"Elvi döntést hozott a kormány, hogy az EU-s pénzek elköltése körül amit csak lehet, azt az állam végezze el. Ha egy nyílászáró cseréjéről van szó, akkor több megy el szakértésre és tanácsadásra, mint amennyibe az ablak kerül - mondta."
Elmesélek egy sztorit, Janikám.
Tavaly pont ilyentájt, illetve kicsit korábban az NFÜ kiírt egy pályázatot a középületek energetikai korszerűsítésére, amire a kisváros, amiben élek, ráugrott (sok másik önkormányzattal együtt). A cél a helyi, igencsak lepusztult városháza korszerűsitése lett volna, nyílászárócserével, hőszigeteléssel, gépészeti és elektromos felújitással.
Két hét alatt négyszer módositottátok az NFÜ által kiadott anyagot, aminek kapcsán ennyiszer kellett áttervezni az épületet, hogy az általatok megadott beruházás-megtérülés arány megmaradjon, azaz érthetőbben: hogy egyáltalán lehessen pályázni.
Karácsony előtt még küldtetek egy módosítást, péntek délután. Úgy, hogy a leadási határidő hétfő reggel volt.
Szerinted mit csináltam azon a hétvégén, immár ötödszörre?
Jól gondolod. Dolgoztam azon a kibaszott terven. Megint. Ötödszörre, egy vállalási árért.
A legfőbb átdolgoznivaló az ablakokat érintette, mivel ezek képviselték a legnagyobb költséghányadot az egész beruházás kapcsán. Igy lett az alu profilú, 3 réteg üvegezésű, árnyékolóval ellátott nyilászáróból előbb műanyag profil+aluboriítás, majd kétréteg üvegezés, majd sima műanyag tokszerkezet, immár árnyékoló nélkül.
Igazad van. Több időt vett igénybe, mint kellett volna, MERT TI ELBASZTÁTOK ODAFÖNT A KIÍRÁST. Nem egyszer, hanem sokszor, egymás után.
Januárban egyébként volt még pár módosítás, aminek következtében a végére kijött az, hogy szinte senkinek nem éri meg pályázni, mert az előírt megtérülési mutatókat lehetetlen hozni a valóságban.
(Az önkormányzat kifizette a tervezési munkát. Igaz, júliusban.)
Szóval itt tartunk. Hová küldjem az önéletrajzomat? Melyik Járási Tervezőirodához leszek beosztva?
Utolsó kommentek